- Bemutatkozás
A táj kiváló földrajzi helyzetét és varázslatos szépségét felismerve már négyezer évvel ezelőtt, az újkőkor idején embercsoportok telepedtek le ezen a területen. Az Óvárosban, a Duna fölött elterülő fennsíkon a bronzkori népesség földvárat emelt, melynek természetes védelmét északkeleti irányból a folyam, délről a mély völgy jelentette, nyugati irányból pedig sánccal övezték. A földvárban közel hatszáz évig éltek, az egymásra rakódott települési rétegek elérik a hat méter vastagságot. Ezt nevezzük tell településnek. A Kr. előtti VII-VI. században területünkön a Hallstatt-kultúra keleti ága jelent meg. A kultúra népességének kiemelkedő személyeinek temetkezési helye a mintegy 120 halmot számláló halomsírmező, melynek 6 hektáros területén ma Régészeti Park működik
A mai Dunafüred városrész területén található a rómaiak által épített, „Matrica" nevet viselő katonai tábor, a város múzeumának névadója. A tábor és a római kori fürdő maradványai különleges turisztikai látnivalót jelentenek.

A terület a honfoglalás korában fejedelmi birtok volt. A magyarok két helyen építettek falut: az egykori római tábor körül létesült a később két részre szakadó Báté, a mai Óváros területén pedig Százhalom, melynek helyére a törökkori pusztulást követően ortodox szerbek telepedtek le. Alsó-Báté középkori kőtemploma az 1995-ös ásatások során került elő a római tábor területén. Az ikonosztázáról híres, 1750-ben épült szerb ortodox templom jelentős látványossága Százhalombattának. A szerb népesség máig őrzi nyelvét és kultúráját.

A község 1903-ban, a korábban felváltva használt Százhalom és Batta helységnevek összekapcsolásával kapta meg mai nevét. 1949-től Százhalombatta Fejér megyétől elszakadva Pest megyei településként működött, városi rangra 1970-ben emelkedett. Rohamos urbanizációja a hatvanas években indult meg két nagyvállalatának építésével párhuzamosan. E vállalatok termelése alapján Százhalombatta máig az ország egyik vezető energetikai központja.
 
A mai városkép roppant színes: a lakótelepi részeket családi házas övezetek veszik körül, azokat kerékpárutak kötik össze. A településen ma közel 18 ezren élnek és élvezik a differenciált intézményhálózat szolgáltatásait.
Városunk
 

ECDL tanfolyamok
Start Oktatási Stúdió Kft. ECDL
Cégtudor
cegtudor.hu
Auchan - a sikermarket!
HyperLink
MAGYAR HÍRLAP
HyperLink
ECHO-FITNESS
HyperLink
HÍD TV
HyperLink
Fényreklám
HyperLink
Digi-Pro Kft.
HyperLink
REHAU ablakok
HyperLink
Leszokni a dohányzásról
HyperLink
Pátria TV
HyperLink
MEDICAL CENTER
HyperLink
Copyright (c) 2007. Cool Soft Kft. Minden jog fenntartva.